Üdvözöllek,
Kedves lélek!
Ülj le,
S pihenj meg nálam egy rövid meditáció erejéig.
Hagyd,
Hogy a hangom és a meditáció stál vezessen át a nyugalom ösvényeim.
Helyezkedj el kényelmesen,
És hundd le a szemed.
Vegyél egy mély lélekszetet,
S lassan erezd ki a levegőt.
Érezd,
Ahogy a légzésed lassul.
Érezd,
Ahogy a levegő áthalad az orrodon keresztül a tüdődbe,
Majd kilégzésnél a szádon keresztül távozik.
Lélegezz lassan és puhán.
Minden egyes lélegzetvétellel friss energia áramlik szét a testedben.
Minden egyes kilégzéssel pedig eltűnik lassan a feszültség a testedből.
Csak lélegezz lassan,
Érezd a levegőt áramlani a fejedtől egészen a talpadig.
Mintha a levegő nemcsak a tüdődbe jutna el,
Hanem minden sejtedbe.
Finoman lazítsd el a tested,
A fejed,
A vállad,
A karjaid,
A melkasod,
Végül a lábaid.
Érezd,
Ahogy a feszültség minden egyes lélegzetvétellel távozik a testedből és az áramlás veszi át a helyét a távozó feszültségnek.
Egyre könnyebb és könnyebb leszel.
Jól csinálod.
Jó helyen vagy.
Békében vagy.
Most képzeld el,
Ahogy egy mezőn állsz.
Körülötted a táj nyugodt,
Csendes.
Enyhe szellő sívogat és borzolja a hajadat.
Béke van.
Az égen lassan húszó lomhafelhők mozognak nyugodtan.
Nem sietnek.
Most minden dolog várhat.
Minden lélegzetvétel,
Minden szívtobbanás tovaszál a széllel a felhőkkel.
A távolban lassan kirajzolódik egy hegy.
A felhők körbefogják,
Lassan elúsznak mellette,
De elmozdítani képtelenek.
Nyugalom árhat belőle.
A meredek lejtőiből,
A havas csúcsából.
Mély és magas egyszerre.
A távolból érzed az erejét,
A nyugalmát.
Egy apró,
Meleg sárga fénypont jelenik meg az egyik fenségján,
Mint egy tábortűz.
Melegséget áraszt a távolból,
De egyben jelzi is az irányt.
Érzed,
Ahogy a lelked ösztönösen vonzódik hozzá,
Slágyan,
Lebegve elindulsz felé.
Távolinak tűnik,
Mégis közelinek érzed.
Ahogy lenézel a melkasodra,
Látod,
Hogy egy hullámzó fény sugár köt össze ezzel a ponttal.
A te pontod ez.
A te helyed ez a hegy oldalában.
A hely,
Amely oltalmaz,
Amely feltölt,
Amely nyugtat.
Himáron ott állsz a fenséghon.
Előtted már nem egy fénypont,
Hanem egy aranyló gömb van,
Amely lassan púzál és kavarog.
Egyre áttetszőbbé válik a gömb,
A fénye azonban nem fakul,
Hanem a melkasod felé áramlik és lassan feltölt.
A gömbhelyén pedig egy ősörek,
Kőből faragott pad bontakozik ki.
Érzed,
Ahogy hív,
Érzed,
Már ültél rajta korábban.
Lehet,
Hogy nem itt,
Nem így,
De már találkoztál vele.
A belső nyugalmad ez.
A tiszta tudat helye ez.
A hely,
Ahol minden találkozik egyszerre.
Ahogy leülsz a padra,
Érzed az erejét,
A kő erejét,
A szikla,
A hegy erejét,
A szél játékosságát,
A hegy fölött gomolygó felhők páráját az arcodon,
A gyógyító nap erejét.
Mindenz ismerős,
Már jártál itt korábban.
Érezted már ezt a nyugalmat,
Ezt a békét.
Érezted,
Ahogy az aranyló gömb lassan púlzál a melkasodban.
Körbeveszi a szívedet és a lelkedet.
Körbevesz téged.
Innen indult minden.
És te ide térhetsz meg minden alkalommal,
Amikor csak szükséged van rá.
A hegy ereje mindig megnyugtat.
A felhők és a szél feltöltenek.
Az aranyló gömb pedig megvédi a lelked.
Ez a te hegyed.
A hegy és minden,
Ami körülötte van,
Te vagy.
Most ideje visszatérni.
Még egyszer nézz körbe,
A padon ülve.
Érezd a szelet,
A napot,
A hegyet.
Vegyél egy mély,
Tisztító lélegzetet az orrodon át,
S lassan fújd ki a szádon keresztül.
Közben mozgass meg az ujjait,
A lábat,
A vállat,
A nyakad,
A fejed.
Lassan lélegezz mélyeket.
Amikor úgy érzed,
Hogy elérkezett az idő,
Lassan nyisd ki a szemed.
Érezd,
Hogy körülötted könnyebb lett a világ.
Érezd,
Ahogy a szél cirógat majd,
Ahogy az erőd tör a mélyből a magasba.
Érezd mindezt mostantól.